Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május 2, 2010

Tejszínes paradicsomleves friss spentóttal

Könnyű kora nyári leves az alábbi recept, saját fejlesztés, már annyiban, hogy tulajdonképpen a hűtőben kallódó alapanyagok ad hoc házasításából született. Nevezetesen valami oknál fogva pont egy maréknyi friss spenót maradt előző napról, ami önmagában már nem tudott főételként nevezni, de igazán megért némi gondolkodást a felhasználását illetően. Adott volt még egy fél doboz főzőtejszín és némi paradicsom is. Ezt sikerült összehoznom belőle. F.-nek nagyon ízlett, és nekem is, aprónép viszont úgy ítélte meg, hogy nemcsak zöld színűt nem kíván enni, de ezúttal pirosat sem. (Részére haladéktalanul legyártottam egy B menüt, a kifogásolt színű ételek mellőzésével, amit némi tétovázás után el is fogyasztott.) ________________________________________ HOZZÁVALÓK: 3-4 fej paradicsom (héjától megfosztva, apróra vágva), 1 fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1/2 dl. főzőtejszín, 6-8 levél spenót, só, fekete bors, csipetnyi oregánó, oliva olaj. Az apróra vágott vöröshagymát és f

Tőkehal kapribogyó szósszal, zöld spárgás újburgonyával

Végre eljutottam oda, hogy ne csak főzzek, de blogot is írjak, úgy tűnik mostanában ez egy kissé nehezen megy, de ami késik, nem múlik. Először is azzal kezdeném, hogy spárgamániás vagyok. Nem tehetek róla, egyszerűen imádom. A legjobb rántva, de párolva se semmi, jelen esetben ezt kombináltam össze egy kis újburgonyával - a másik nagy kedvencemmel - és ha már itt tartottunk kerítettem hozzá némi halat is. Aprónép a lepényhalat favorizálja, de ez most speciel tőkehal (na nem is evett belőle, de mostanában válogatós korszakét éli amúgy is). A spárgapucolástól eltekintve viszonylag egyszerű étek, de annál látványosabb. ____________________________________________________ Hozzávalók: 1 csomag zöld spárga, fejenként 4-5 db. kisebb újburgonya, 5-6 szelet tőkehal filé (de más halból is finom, a kapribogyó miatt azonban mindenképp tengeri hal javasolt, legalábbis véleményem szerint), 1 üveg kapribogyó, 1 csomag zöldhagyma, néhány levél medvehagyma (opcionális), 1 ek vaj, tengeri só, feket