Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 29, 2009

Sütőtökös créme brulée vargányával

A héten volt szerencsém részt venni a Lucullus francia főzőtanfolyamán, amit Nánási Lajos vezetett. Egyetlen szó: zseniális. Ezzel mindent elmondtam, ennyit az ömlengésről. Lényeg a lényeg, rókagombás créme brulée-t készítettünk, amibe beleszerettem, ez adta az ötletet a vasárnapi ebéd előételéhez, nomeg a hűtőben árválkodó sütőtök, és a házilag gyűjtött - szárított - vargánya. Ez egyben alapot szolgáltatott ahhoz is, hogy kipróbáljam a kis zsebsárkányomat a karamellizáláshoz. Azért tanúsága is van a dolognak. (1) A créme brulée komoly dolog, jobb ha odafigyelünk a mennyiségekre, amíg be nem gyakoroltuk rendesen az elkészítését. (2) Tényleg fontos az edény mérete, mert nagyban befolyásolja a sütéshez szükséges hőmérsékletet és időtartamot. (3) A vargánya szereti a sütőtököt. Nagyon. ____________________________________ Hozzávalók: (4 főre a fotón látható edény méretét figyelembe véve) nagyjából 20 dkg. sütőtök, 2 tojás sárgája, 0,8 dl. főzőtejszín, fél maréknyi szárított (előzetes