Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 18, 2009

Joghurtos padlizsánsaláta - egy kis csempészett nyár

Tudom, hogy messze még a tavasz, főleg a nyár, de az a helyzet, hogy reménytelenül kívánom a nyár ízeit, azon belül is a görög konyhát, így hát nekiláttam egy kis padlizsánsalátának. Lehet persze, hogy ebben Brasil is hibás, aki eszembe jutatta a padlizsános ételeket, méltatlankodva hiányolva a kedvenc padlizsántekercsét a repertoárból, de ami késik, az nem múlik, ugyebár. :-) Ez egyébként a világ egyik legegyszerűbb salátája, egyetlen titka van, a jó minőségű joghurt. Általában a görög, vagy török ételekhez a sárga dobozos, zsírosabb fajta török joghurtot szoktam használni. Könnyebb lenne, ha megjegyeztem volna a nevét - valami üzgürmüzgür -így viszont, figyelemmel arra, hogy már kidobtam a dobozt, csak annyit mondhatok el, hogy szinte bármelyik török boltban kapható, fél literes kiszerelésben. A méret senkit ne riasszon el, csodásan finom, és rendkívül gyorsan fogy. Ha mégis maradna, akkor egy kis forró mézzel, és pirított dióval desszertnek sem utolsó. Ízre sokkal lágyabb, állagra

Csirkés curry, vagy amit akartok

Imádom a curryt, néhány alapfűszer birtokában szinte bármilyen zöldségből elő lehet állítani. Az alapokat Jahm Kulvinder Singh tanította meg, aki a Maharaja és a Himalaya éttermekben bolondítja az egzotikumra vágyók ízlelőbimbóit, és azóta is igyekszem - legalábbis magamhoz mérten nagyjából - követni a nála tanultakat. A különféle zöldséges curryk rendszeres fellépők nálunk, ma ugyan éppen egy kis hússal, de az a szép ebben az ételben, hogy hús nélkül is remek. Ez a mai curry azonban kifejezetten különleges, mert kellő tisztelettel a Nagy Ismeretlen Ételkritikusnak szeretném ajánlani, aki amint látom rendszeres olvasómmá vált - remélem nem tévedek a kilétét illetően :-) . Ami a mai ebéd köretét illeti, az hagymás-mazsolás rizs volt, amit most külön bejegyzésben rakok fel, mert terveim vannak vele. _________________________________ Hozzávalók: 2 szép csirkemell filé, 2 maréknyi zöldbab - erdetileg zöldborsóval gondoltam el, de az nem volt itthon, szóba jött volna a karfiol is

Indiai hagymás-mazsolás rizs

Ezt a fajta rizst rendszerint az indiai ételekhez szoktam készíteni, és remekül egyesíti a sós és az édes ízeket. ________________________________ Hozzávalók: basmati rizs, mazsola, 2 fej hagyma, fél tk garam masala, 1 tk kurkuma, 1 rúd fahéj, só, olaj A hagymát apróra vágva lepirítom egy kevés olajon, majd egy időre félreteszem. A rizst egy serpenyőben csak úgy szárazon 2-3 percig pirítom, majd ezt követően adok csak hozzá egy kis olajat, így is pirítom egy percig, majd a rizs kétszeresének megfelelő mennyiségű forró vízzel - így nem fog ragadni - felöntöm, hozzáadom a fűszereket, és a mazsolát. Ne féljünk a mazsolától, minél több, annál jobb. Amikor puha a rizs hozzáadom a pirított hagymát, kiigazítom az ízeket, és már kész is.

A frankfurti leves, amiről a frankfurtiak mit sem tudnak

Nem tudom, hogy a recept eredetije honnan származik, de biztosan nem Frankfurtból, mert amikor arrafelé jártam, kifaggattam őket, és határozottan tagadták a közelebbi ismeretséget. Haladéktalanul elvittek viszont egy autentikusnak számító étterembe, ahol az étlapról az alábbiak közül lehetett választani: csülök grüne sossal, főtt hús grüne sossal, illetőleg csülök párolt káposztával. A szédítő választék ellenére nagyon finom volt a vacsora, de itt, és most kénytelen vagyok bevallani, hogy a frankfurtiak büszkesége, az almabor iszonyú volt. Ez úton is minden frankfurti ismerősömtől elnézést kérek, imádom a várost, az emberek nagylelkűek és barátságosak, a város gyönyörű, és a legjobb perecet is ott ettem, de almabort soha többé. Frankfurtot viszont annál inkább szeretném viszontlátni. ____________________________ Hozzávalók: 1 fej kisebb kelkáposzta, vagy egy nagyobb fele, 2 pár virsli, 2 liter húsleves, vagy ennek hiányában 2 erőleves kocka, őrölt kömény,

Ricottás szicíliai pestós spagetti

Az a helyzet, hogy nagyon szeretem a szicíliai pestót, de recept hiányában mindeddig a bolti változatra voltam kárhoztatva, viszont nem nagyon szeretem valaminek a bolti változatát enni, ha magam is meg tudom valahogy kotyvasztani. Megpróbáltam hát az üveg összetevői alapján elindulni. Noha ebben a vonatkozásában szűkszavú volt, nem lehetett nem észrevenni a matricán a marha nagy ricotta és dió fotót, úgyhogy ez lett a kiindulópont, meg a szárított paradicsom, a többit az ízlelőbimbóimra bíztam, és ami azt illeti nagyjából sikerült kialakítani a kívánt ízhatást, egyszóval finom lett. A szósz színe ugyan alán egy kissé gyanús lehet a ricotta és a paradicsom házassága miatt, de az ízéből ez mit sem von le. ________________________________ Hozzávalók: 1 kis doboz ricotta, 1 maréknyi dió, 1 tk. mustár, 6-8 db. szárított paradicsom - lehetőleg olajba eltett, 2 dl. főzőtejszín, 1 kis doboz sűrített paradicsom, reszelt parmezán, só, bors. A diót egy serpenyőben megpirítom, majd

Yakisoba -avagy japán káposztás,csirkés pirított tészta

A felkelő nap országának konyhaművészete rendkívül kifinomult, de tévedés lenne azt hinni, hogy otthon nagyon nehéz ezeket az ételeket elkészíteni. Mi azért szeretjük a japán konyhát, mert nagyon egészséges, és a legtöbb étel meglehetősen gyorsan elkészíthető. A japán konyhában elsődleges az ételek minősége, illetve a tálalás esztétikuma. Nem különböztetnek meg napszak szerinti ételeket, hanem azokat az elkészítés módja alapján sorolják be. A különféle tészták előkelő helyet foglalnak el a japán konyhában, maga a soba tészta nem más, mint egyfajta hajdina tészta, nyáron hidegen, télen pedig melegen szokták fogyasztani rengeteg formában, de ha nincs otthon soba tészta, kisegítő jelleggel spagetti is alkalmazható. Így jártam én is, mivel úgy emlékeztem van még itthon egy kis zöld teás soba, de nem. Szóval ez egy sobátlan yakisoba, de azért így sem maradt meg. Forró japán Choya bort ittunk hozzá, ezt mindenkinek csak ajánlani tudom, itthon is beszerzehető az Ázsia boltokban , vagy a Cul